A minap az egyik HR-es kolléga próbált nekünk valami megnyugtatót mondani, de szegény nem volt a helyzet magaslatán, noha nyilván nem csak mi faggatjuk a lehetséges forgatókönyvekről. Hiába próbáltuk megtudni, mire figyeljünk majd, ha ez vagy az lesz, általa sem nem jutottunk előrébb. Csak annyit tudott mondani, várjuk ki, mi lesz, mert sok függ attól, mit milyen címen alakítanak, szerveznek át. „Nem mindegy, hogy egy intézmény megszűnik, vagy csak beleolvad egy másikba” – mondta, majd hozzátette, hogy azért nincs olyan munkatárs a házban, aki nem aggódik a jövője miatt, mert aki nem teszi, az nem normális.

Szóval normális vagyok. Ez azért végülis jó hír. Vagy nem is tudom.

 

Mindenesetre mi már elkezdtük tervezgetni a – most is szigorúan önköltséges – csapatLEépítő összeröffenésünket. És hát jó pár üveg ital is itt sorakozik már az irodában – jól jön az hamarosan egy-egy hervasztó/nyomasztó a nap közös lezárásához. Hiszen a „munkaidő vége” sokaknak hamarosan teljesen mást jelent majd, mint eddig…