Új hét, új - immár nemzeti - tanév, új közighivatalok, új vezetők, új tervek, micsoda pörgés, micsoda forradalom. Annyi minden történik. Máshol. Mert nálunk aztán semmi.

Szinte már sztoikus nyugalommal járok be az irodába (munkahelynek épp nem nevezném), és teszem a nagy semmit, tudván, hogy ha eddig nem adtak feladatot, valószínűleg ezután sem fognak. Csak azt a kollégámat sajnálom, aki az újakkal van egy szobában, mert ők ugyan fuldokolnak az akták alatt, mégsem kérnek és nem is fogadnak el tőlünk segítséget -  így aztán a köztük ücsörgő régi motoros még tőlünk is jobban szenved a semmittevéstől. Ma már azon ötleteltünk, miként lehetne felgyorsítani a cél, értelem és hasznos ténykedés nélkül igen lassan cammogó időt a munkahelyünkön - szerencsére ezzel is elment egy óra...

A folyosón hallottam, hogy elkezdték összeírni, ki hány éves, és mennyi szabadsága van. Ez már akár utalhatna valamire, bár viccesnek tartom, hogy most kezdik el összegezni az ilyen jellegű adatokat. Szegény személyzetisek kezdenek az őrület határára kerülni, mert össze-vissza kapják az utasításokat, most rögtön, de azonnal kell önhibájukon kívül hetek óta húzódó ügyekre valahogy pontot tenniük. A minap az a sokat próbált, ám egyre gyűröttebb háreres is kifakadt, hogy még sosem kellett ilyen káoszban dolgoznia, a picsába is, majd hosszasan kért elnézést a durva káromkodás(sic!) miatt, és pironkodva ismerte be, hogy mostanában egyre többször jön ki belőle, hogy picsa, picsa, picsa.

Egyik kollégám még a múlt héten elkapott egy új vezetőt, akinek elvileg igen sok köze van lenne hozzánk, ugyan mondja már meg, velünk mégis mit terveznek. Az illető közölte, hogy nem ő az illetékes, hanem más. A megnevezett illető meg az mondta, hogy neki nincs információja, és különben is, az előzőleg megkérdezett vezetőhöz tartozunk. Egyértelmű, hogy mi már csak felesleges és zavaró tényezők vagyunk, senki sem vállal minket. Mi vagyunk az ismeretlen tartalmú befőtt a legfelső polcon, amiről mindenki tudja, hogy ott van, de mivel túl bonyolult megnézni, mi is van az üvegben, inkább hagyják, hadd egye ott a fene, majd valaki más elintézi. Persze arról sincs elképzelés, mégis ki legyen az a valaki. De hát mit vár az ember egy olyan minisztériumtól, ahol három hónap is kevés volt ahhoz, hogy egy nagyjából használható SZMSZ-t összehozzanak. Nagy tárca ez kérem, nem megy az ilyesmi máról holnapra. Türelem, türelem. Addig meg elvagyunk, mint a befőtt. Úgy látszik, elég nagy az állam kamrája nekünk, kihasználatlan régieknek is.

A bejegyzés trackback címe:

https://pakolunk.blog.hu/api/trackback/id/tr242259191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katamarán 2010.08.31. 12:25:27

Kedves In Sider in!
Némi iróniával mondom, hogy legalább addig is van fizetésed amíg nem csinálsz semmit. A felmentés után uis. ha netán magasabb fizetéssel rendelkező vagy és hosszú közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőként végkielégítésre jogosult, a kifizetés jelentős részét elviszi a 98%-os különadó.
Mint esetemben! Igaz én végkielégítésre nem voltam jogosult, a felmentésem még tavasszal kértem (a Ktv. alapján előrehozott nyugdíj igénybevételének szándéka miatt) amikor senkinek sejtése sem lehet ezen adóról és azt lehetővé tevő jogszabályról. Viszont mentesültem a munkavégzés alól (amire akkor szintén törvényes lehetőség volt) és ennek következményeként lettem a különadó alanya amit azt jelenti, hogy gyakorlatilag 4 hónap mentesítési időre járó bért vissza kell fizetnem okt 31-ig. Egyedülállóként egyetemista gyermekem tanulmányait finanszírozom és hitelem is van, de ez nem érdekes. Mármint azoknak, akik ilyen szabályt hoztak VISSZAMENŐLEGESEN alkalmazandó!! Vagy ha valaki nem volt olyan takarékos mint Szíjjártó Úr, akinek 30 éves korára 50 millás megtakarítása van az forduljon fel. Ez a szép új világ és ez a jogbiztonság!!! Világos, hogy a jogszabály aláírásával miért kellett megvárni amíg Schmitt Úr átül az egyik székből a másikba. Sólyom László ezt a minden hazai (ld: Jogalkotásról szól tv.) és minden nemzetközi normával ellentétes jogszabályt nem írta volna alá. Schmitt Úr szerint minden rendben!
És azért ez mégiscsak "megnyugtató". Nem?

Pakkolo · http://pakolunk.blog.hu/ 2010.09.02. 12:04:13

@katamarán: Sólyom simán elküldhette volna normakontrollra az indoklás nélküli kirúgást, de nem tette meg. azért ez nem volt olyan rég, hogy elfelejtsük.
ez a visszamenőleges hatállyal visszafizetés pedig valóban vérlázító, és az a legrosszabb, hogy akik tapsolnak ennek, nem látják, hogy nem a felelősökkel csesznek ki, hanem a kispénzű hivatalnokokkal, pártállástól függetlenül.
süti beállítások módosítása