Na, bár semmi értesítést nem kaptam még, mi az új vezetés terve velem, de sokat sejtet, hogy felkeresett az utódom. Örömmel jelentem, hogy teljesen normális és nyitott volt, semmi arrogancia vagy ellenségeskedés, mindent át tudtunk beszélni, szorgosan jegyzetelt, megadtam neki a számomat arra az esetre, ha bármi kérdése lenne még a jövőben, akárhogy is alakul. Úgy érzem, megcselekedtem, amit megkövetelt a haza és a szívügyemnek számító szakterület.

"Természetesen" a négyes fázisnak megfelelően továbbra sem tudjuk, mi lesz itt a sorsunk, de gondolom, csak szól valaki, mert a szobáink elég jó helyen vannak a házban, és biztos kell majd a hely. Nem tehetünk mást, mint ülünk és várunk: vagy feladatot kapunk vagy felmondólevelet. Az informatikusok mozgásából próbálunk következtetéseket levonni, de ők sem tudnak semmit, csak le/felszerelik, amit lehet. Nézzük, ahogy az egyik régi kollégánk immár új főnökként gondterhelten jön-megy a volt és az új irodája között, nem néz ránk, de köszön, majd siet tovább, felhős az arca, mint az ég a város fölött.

Közben az osztályunk létszáma napról napra csökken, először a főnök ment el, majd a politikai ktv-k, aztán azok, akiknek lejárt a szerződése. Más területeken komplett titkárságok ürültek ki - bár nyilván csak ideiglenesen. A kilépők örülnek, hogy végre sikerült elintézniük és leadniuk mindent, aztán körbejárnak, és kissé szomorkásan minden jót kívánnak. Az exminiszter is elbúcsúzott tőlünk (személyesen!) és megköszönte a munkákat. Azért ez jólesett.

A borús hangulathoz és a körülményekhez képest eddig tehát "egész jól megy" a kormányváltás - az OMG-dolgot leszámítva. De hát ez még csak a második nap...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.