A búcsúzásra való lelki felkészülés egyik fázisa, hogy megpróbáljuk felerősíteni azt a részét, ami biztosan nem fog hiányozni, így győzködve magunkat, hogy jól van ez így, sőt, ennél csak jobb lehet. Naivak persze nem vagyunk, tudjuk, hogy ez így sántít, mégiscsak itt húztunk le x évet (személy szerint hetet), mazochisták pedig nem vagyunk, ergo valami jó csak volt benne. Ez így is van, de engem ez most nem érdekel, mert ez a poszt nem erről szól.

Nem fog hiányozni a leharcolt régi épület, ahol nyáron a rosszullétig meleg van (légkondi? ugye viccelsz…), télen viszont két pulcsiban ülök az irodámban, olyan hideg van.
Nem fognak hiányozni az aktákba csomagolt feljegyzések. Ennyi év után sem voltam képes megbarátkozni ezzel a műfajjal, ami nélkül egyes munkatársak egy hétköznapi választ sem képesek vissza e-mailezni, rend a lelke mindennek, ő inkább „aktásítja” az egysoros válaszát.
Semmiképp nem fog hiányozni a túlburjánzott bürokrácia, a felesleges adminisztrációval együtt. Elképesztő, hogy egy mezei levelet, amit egy balga honpolgár postán küldött a minisztériumba, hetekig tudnak keringetni a házban, mire megérkezik a megadott helyre, mert ez a feladat sokszor meghaladja az ügyintézők kapacitását, de ami még rosszabb, a rendszer asszisztál ehhez, sőt, még erősíti is a hibalehetőséget.
Nem fognak hiányozni azok a kollégák, akik talán köztisztviselőségük hajnalán tudtak normálisan dolgozni, de hamar kitanulták a munkakerülés fortélyait, és azóta ciklusokon át élik életüket a különböző irodákban és a menza-büfé-dohányzó-tengelyen. Megjegyzem, az ilyen típusú ktv-kre jellemző a ciklusos éberség, azaz ha jön egy új főnök, hirtelen fölébrednek, kedvesek, szolgálatkészek lesznek, az ember rájuk sem ismer, és persze mindent boldogan megcsinálnak. Amíg ismét be nem biztosítják magukat annyira, hogy senkinek ne legyen kedve kirúgni őket.
Ez a szemlélet cseppet sem fog hiányozni, hogy kirúgni, elmozdítani, büntetni valakit nem szoktak csak azért, mert rendszeresen rosszul végzi a feladatát, vagy el sem végzi. Ez valami rejtélyes dolog lehet, minisztériumi átok, de én a hét év alatt egy, azaz 1 ilyen esetre emlékszem. Pedig ok lett volna többre is, már ha csak a szűk környezetemet nézem. Én nem kirúgatni akarok senkit, de az mégiscsak dühítő és a többiekkel szemben nem tisztességes, hogy ezek a kollégák sok esetben (jóval) többet keresnek, mint akik helyettük dolgoznak.
Nem hiányzik majd a jutalmazási rendszer sem. Már ha ezt rendszernek lehet nevezni. Általában nem az a vezérlő elv, hogy ki érdemli meg, hanem hogy épp ki van soron. Amivel nem is volna baj, ha mindenki egyformán dolgozna, de tudjuk, hogy nem így van. Amikor meg éppen az emberre kerül a sor, akkor azt onnan tudja meg, hogy ismeretlen eredetű pénzösszeg landol a számláján. Suttyomban adták, nehogy a többiek megtudják, mert nem mindenki kaphat. Aha. Szóval nem azért kaptam, mert megérdemlem, hanem mert csak, és ha lehet, kussoljak róla. Szép. És akkor ne is említsük a nagy sikerű TÉR-t, arról jobb nem is beszélni.
Nem fognak hiányozni a papucsban, iratkupacokkal suhanó bútordarabok sem, bár ők legalább többnyire kedvesek.
Nem fogom hiányolni a politikai ambíciókkal fűtött suhancokat sem, akik mindig mindent jobban tudnak.
Ugyancsak nem fogok sírni a szakmailag dilettáns főnökök után sem, akik mint bizalmi emberek kerültek pozícióba, a „majd belejönnek”-elv alapján.
Nem hiányzik majd az, hogy politikai érdekből felülírnak józan szakmai döntéseket.

És végül soha nem fog hiányozni az az érzés, amikor idegenek pártkatonának/lusta, 8-tól 4-ig létező munkaerőnek/semmit nem érő tudással rendelkező szerencsétlennek/közpénzeket lenyúló korrupt hivatalnoknak néznek, pusztán amiatt az egyetlen tény miatt, hogy minisztériumban dolgozom.


Tisztában vagyok vele, hogy sok minden, amit most felsoroltam, nem csak a közszolgálati létre jellemző, és máshol se fenékig tejföl, de ma nagyon felidegesítettek, és ez jött ki belőlem:)

Legközelebb arról is írok majd, mi fog hiányozni, hiszen olyan is akad nyilván szép számmal, és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy én még szerencsés is vagyok, mert volt részem olyan időszakban is, amikor kifejezetten öröm volt bejárni, felnéztem a főnökömre és nem kellett motyogva válaszolnom, ha egy társaságban megkérdezték, hol dolgozom. Igen, ilyen is volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.