in.sider.in 2010.10.01. 09:34

Négy hónap

Hosszú hetek tespedt nyugalma után a héten több kollégám kapott pánikrohamot, ami valószínűleg annak tudható be, hogy elértük az újabb határkövet: az önkormányzati választások időpontját. Hétfőtől minden más lesz ebben az országban. Nem kell jól képzett politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy ezt megjósoljuk. A "minden másba" a kollégáim pedig azt is beleértik, hogy most indul majd meg igazán a leépítési hadművelet, mert amit eddig láttunk, az kismiska volt. Ennek előjele lehet, hogy a minap egy komplett főosztályt rúgtak ki azonnali hatállyal - köztük nem egy olyan szakembert, aki már több mint 10 éve volt a házban. Az események tehát várhatóan felgyorsulnak, hiszen a kirúgandó kormányzati munkatársak mögé nyilvánvalóan felsorakoznak az önkormányzatiak is, szóval lesz haddelhadd. Én azonban kicsit másképp fogom fel a dolgot, és azt mondom, hogy itten aztán nem lehet és kár is a jövőn tépelődni, meg hát Yoda is megmondta: "A jövő van mindig mozgásban".

Nézzük a tényeket: a mi volt tárcánktól mindezidáig 3 főov-t küldtek el (egyet a saját kikönyörgésére!), illetve most 11 embert. Ebből három főt valójában csak átraktak egy másik minisztériumba. Ugyanakkor rengeteg ember felett lebegtetik a pallost, folyamatosan éreztetve velük, hogy meg vannak számlálva a napjaik. És ott vagyunk jónéhányan, akiket mintha direkt elfelejtettek volna.

Nekem még sosem volt ilyen munkahelyem, mint az utóbbi NÉGY(!) hónapban. NÉGY(!) hónapja fizetnek ugyanis azért, hogy NE csináljak semmit. Ha nem velem történne, nem hinném el. Közben az utódaim olyan kérdéseire kell válaszolnom, hogyan kell pl. rejtett címlistára kiküldeni egy e-mailt. Áááááááh! Folyamatosan kapom kintről és bentről is a részvétnyilvánító megjegyzéseket és a panaszokat, hogy milyen dilettánsok kerültek a helyemre, és mindenki mennyire sajnálja, hogy engem csak malmozni hagynak a házban. Senki sem érti, miért nem küldenek már el, ha már ilyen látványosan mellőznek. Szóval én ezt egy igen különleges élethelyzetnek fogom fel. Egyrészt megélhetem azt, hogy kollégák tömkelegétől kapok nem várt szakmai elismerést, másrészt meg fizetésért szórakozhatok kedvemre a minisztériumban. Tegnap pl. elolvastam minden hírt, jól bereggeliztem, aztán kicsit játszottam, majd aludtam egy órácskát, beszélgettem jókat, majd jött az ebéd újságolvasással, délután meg közösen megnéztünk egy filmet. És ezért fizetést kapok! Őrület, nem?

Néhány közvetlen kollégám még pedálózott egy darabig, de mostanra ők is belátták, hogy ránk nem számítanak - talán ezért is volt az elkeseredés. Másokat meg halálra dolgoztatnak, de fogalmuk sincs, mi a célja a feladatnak, amit el kell végezniük. Sőt olyan eset is volt már, hogy megkértek egy komplett részleget egy régebbi törvény átdolgozására azzal az instrukcióval, hogy a változtatás jól kommunikálható legyen, de mégse legyen látványos. Na, ez aztán a kihívás.

Persze SZMSZ még továbbra sincs, ellenben új vezetők és részlegek híján van káosz és kupleráj. Közben a minisztérium központjába sorra szipkázzák el a munkatársakat, így mire az államtitkárságok felállhatnának az új SZMSZ szerinti struktúrában, már jóformán egy régi, rutinos kolléga (jogász, pénzügyes, közbeszerzési vagy igazgatási szakértő, stb.) sem marad, aki az alapvető működéshez szükséges szakmunkát elvégezhetné. Pedig ebben az ordenáré nagy minisztériumban pont harcedzett szakértőkre lenne szükség, mert ember legyen a talpán, aki itt, ebben a hierarchialabirintusban végigvisz egy törvénymódosítást.

Közben már azt is hallottunk, hogy körlevéli utasításra havonta csak 29 embert küldhetnek el az egész tárcától, nehogy átlépjék a csoportos leépítésnek számító 30 fős határt, mert azt ugyebár jelenteni kéne a munkaügyi központnak. Így azért elég sokáig tart majd megszabadulni pár száz embertől. Arról már nem is beszélve, hogy állítólag sokkal nagyobb baj, hogy a kirúgandókat nem tudják kifizetni. Hiába az új törvény a max. két hónapos felmondási idővel meg a két millás végkielégítési plafonnal, még így sem tudják kipengetni. Inkább fizetnek embereket azért, hogy ne dolgozzanak. Ez aztán a szociális foglalkoztatás. Mint a kommunizmusban. Tízen annyi munkára, amit kettő vígan elvégezhetne. Gratulálok a közigazgatás átalakításához, a kormányzati karrierexpóhoz, a takarékos államigazgatáshoz. Köszönjük, Emese.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pakolunk.blog.hu/api/trackback/id/tr322336404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krutzifix 2010.10.01. 13:16:55

Mint tudjuk, a kormányzati karrierexpo nem azért volt, amiért meghirdették...Hogy is mondta Eperjes az x c. filmben: takarás elvtársakde majd aratáskor látjuk, hogy elmosott mindent az árvíz!
Te nég simán haza mersz menni? nem forgolódsz, hogy ki köüvet és miért? Mert ha ilyen nyugisak a napjaid x100eFtért, akkor sokat tudhatsz!

Krutzifix 2010.10.01. 13:18:28

Bocs, kissé félreírtam.
Szal Eperjes aszongya, hogy "Takarás elvtársak"...a többi már nem a film, hanem a valóság. :)

Schenkhy 2010.10.04. 23:02:43

Szerintem 5 hónap, mert már október van..Mindenki azt hitte, hogy majd most, "Apu kezdődik" de természetesen semmi. Állítólag azért kellett az ök. választást megvárni, mert a fidesznek nincs annyi kádere, hogy mindenhova jusson megbízható ember. Na ebben reménykedek, hogy ilyen megbízhatatlan több évtizedes tapasztalattal is talán megél. Ha az ök-tól is kirúgják a népeket, akkor aztán végképp annyi azoknak, akiket lapátra tesznek, esély sem lesz a közig. tapasztalat további hasznosítására. Bár itt éltem le az életemet, most úgy gondolom hiba volt, hiszen minden váltás egy halál, és nem fizetnek annyit, hogy egy infarktust érjen. Ha tulipántenyésztő lennék, lehet, hogy jobban élnék minden szinten. Talán meg kéne lépni, elmenni kipróbálni valami értelmeset, ne mindig az aktuális seggeket kiszolgálni.

kávé és cigaretta 2010.10.19. 16:57:10

jó kis blog ez... tök jó, hogy írod.

in.sider.in 2010.10.25. 08:22:44

@Tanyasi Jóska: Hehe, ezt a témát bőven ragozták a Heti hetesben is most vasárnap. Érdemes megnézni.
süti beállítások módosítása