Ma több dolog is történt, ami az elmúlt időszakot tekintve szinte már-már sokkoló élménydömpingnek számít.

Először is megtudtam, hogy egy körlevél szerint már nem lehet több új embert felvenni, illetve csak akkor, ha valakinek a helyére megy. Ha kirúgatnak valakit, akkor jöhet a saját jelölt. Jó sokáig vártak ezzel, mert a mi tárcánknál állítólag máris csaknem 400 fővel dolgoznak többen, mint ami a közigállamtitkár által megadott kívánatos létszám lenne... Lesz itt még haddelhadd.

Ehhez az infóhoz képest némileg meglepődtem, mikor az utódom egy újabb utódomat mutatta ma be nekem, kérve, hogy neki is adjak át minden hasznos infót, ahogy három hónapja vele is megtettem. Most ez lehetne hülye érzés is, én viszont nagyon büszke vagyok, mivel ezek szerint az én munkám olyan sok és fontos (volt), hogy az új kormányzatnak rögtön két emberre van szüksége, hogy el tudja végeztetni.

A harmadik érdekes dolog az volt, hogy egy másik új kolléga egy régi kíséretében eljött feltérképezni a szobáinkat, hol hány ajtó és milyen bútor van, illetve mik az eltérések az intraneten látható alaprajzokhoz képest. Mi rezzenéstelen arccal, ám egy ingatlanügynökhöz méltóan magyaráztuk a szobák adottságait, előnyeit, hátrányait, szemmel láthatóan nagy érdeklődést kiváltva az újoncból, aki nyilvánvalóan saját magának is kinézte már itt a helyet.

Hát ez van. Mindez nem zavar, elfogadom, mint a hülye időjárást, amivel nem tudok mit kezdeni. Egyszerű állampolgárként azonban igenis felháborítónak tartom, hogy köz pardon kormánytisztviselők sokaságát nem dolgoztatják, csak fizetik. Hogy például helyettem máris két új embert vettek fel, miközben takarékosságról és racionalizálásról papolnak. Hogy egy egész minisztériumi gárda kénytelen hónapok úgy dolgozni, hogy az egyes (fő)osztályok régi vezetői már nem, az egyelőre ki nem nevezhető újak meg még nem írhatnak alá szinte semmit, és a kvázi interregnum miatt fontos ügyek állnak elintézetlenül. Hogy a töketlenkedés miatt vannak régi és új emberek, akik hónapokig nem kaptak fizetést a valóban elvégzett munkájukért.

Lehet, hogy itt forradalom zajlik, de mint minden ilyen esemény, ez sem mentes a káosztól. A dologban az a legzavaróbb, hogy pártunk és kormányunk nem hirtelen és váratlanul szerezte meg a hatalmat, hanem több évük volt arra, hogy a biztos támogatottság tudatában minderre felkészüljenek. Nem volt elég. Kivéletelesen igaza van a maszopnak: a Fidesz semmit sem tanult, és semmit sem felejtett.

A bejegyzés trackback címe:

https://pakolunk.blog.hu/api/trackback/id/tr902264737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

festéktüsszentő hapcibenőke 2010.09.02. 21:48:53

nem tudom, honnan van infótok, de más intézményekben beindult a buli - napi 29 embert rúgnak ki, hogy ne kelljen bejelenteni a csoportos létszámleépítést. NGM, NFM felől ilyen hírek jönnek.
a nap rémhíre, hogy állítólag a KIM-ben gyártanak egy listát, hogy akit a mostani elbocsátási hullámban rúgnak ki, nem mehet közig szervhez v. háttérintézményhez 4 évig dolgozni...
persze ezt mind a nemzeti együttműködés jegyében....
süti beállítások módosítása