A szakszervezetek egyhangúan tiltakoznak a Fidesz-KDNP-nek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosító javaslata ellen, amelynek ma lesz általános vitája a parlamentben.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elfogadhatatlannak tartja a még csütörtökön beadott indítványt, mely kormánytisztviselői jogviszonnyá alakítaná a Ktv. hatálya alá tartozó államigazgatási szerveknél dolgozók jogviszonyát, egyben lehetővé tenné, hogy a munkáltató bármiféle indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel válhasson meg az alkalmazottól - ráadásul úgy, hogy a döntés ellen nincs jogorvoslat. Ebben az esetben még az Mt. szerint mindenkit megillető felmondási védelem (pl. a táppénz, a terhesség, a szülési szabadság, a GYES, GYED időszaka, stb.) sem érvényesül. A törvény hatálya a központi államigazgatási szervekre, a kormányhivatalokra és a rendvédelmi szervek nem hivatásos állományú tagjaira terjed ki; azonban nem érinti az autonóm államigazgatási szerveket és helyi önkormányzatokat - egyelőre...

"Hidegzuhanyként ért minket a javaslat. Példátlan az elmúlt 20 év történetében, hogy mintegy 60 ezer ember munkáját érintő döntést a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül hozzanak meg" - kommentálta a Népszavának a Fidesz-KDNP javaslatát Bárdos Judit,a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete főtitkára. "Egyértelmű, hogy az elbocsátások és leépítések gyorsításának érdekében terjesztették be ezt a javaslatot. Más különben miért lenne ennyire sürgős? Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a közigazgatás szakma, amit lassan lehet megtanulni. Nem biztos, hogy az elbocsátottak helyére felvett fiatalok egyből meg tudják oldani a ráháruló feladatokat".

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a közigazgatásban nincs emberfelesleg, és reméli, hogy nem a fűnyíróelvet alkalmazzák majd az átalakításnál. A közszférában jelenleg is 10-12 órát dolgoznak egyes kollégáik.

A bejegyzés trackback címe:

https://pakolunk.blog.hu/api/trackback/id/tr692029431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thx1138 2010.05.25. 14:22:41

Csak azt nem értem, hogy mi van akkor, ha nem fogadom el ezt az egészet. Ha nem írom alá az erről szóló papírt, vagy mittudomén. Ha én KÖZé akarok maradni, és nem KORMÁNYé. Akkor mi van??? Akkor azért rúgnak ki? Nem értem. Valaki mondja meg...!

Pepe83 (törölt) 2010.05.25. 19:41:51

Csak nekem tűnik fel, hogy ez a javaslat mennyire ellentmond a Fidesz eddigi retorikájának? Védjük meg a "zembereket", ne hagyjuk, hogy bárki elnyomja a bérből és fizetésből élőket!!! Most meg az államot félti tőlünk??? Érdekes fordulat.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.26. 00:07:41

indoklas nelkul felmondani. hehe. ellenorzesi munkat, felugyeletet gyakorolni hogy lehet; ha nem jot szolsz, vagy rossz helyre nyulsz indoklas nelkul felmondanak?
fuggetlenseg, eletpalya. bla.bla.
az indolkalsban olyan dolgok szerepelnek, amitol az ember haja az egnek all. a racioval pont ellentetben. repasi, navracsics jegyzi, nem irtam vona ra a nevem.

Ramsas Samuilovich Perepiteinikov 2010.05.26. 09:36:01

Azért még néhány dolgot hozzá kell tenni:

Egy korábbi bejegyzésben írtátok, hogy "más hibáiból tanultak a fiúk". Hát igen. Ahhoz képest, hogy a jelenlegi köztisztviselői törvény az életpálya-modellel éppen a fidesz-kormány idején született és ők hozták létre a főtisztviselői kart, évekre bebetonozva (90 százalékban) pártkatonákat, most elég keményen adják elő. Tapasztalatból tudom, hogy 2002-ben sok olyan embert nem küldtek el, akik nyíltan pártkötődésűek voltak, és nem csak azért, mert védte a törvény őket is. Miniszteri, államtitkári kabinetről kerültek szakmai főosztályokra tanácsadónak, főtanácsadónak szép fizetésért. És még nem is bántották őket, pedig nyilván hozták-vitték a híreket.

Ezek az emberek jól érzékelhetően aktivizálódtak egy fél éve, nem egy nagy hangon közölte, hogy a fidesz-kormányban milyen poszt vár rá és másoknak is ígért ezt-azt, kinek jót, kinek halálos nyalókát. Most, hogy itt e törvény, nyilvánvaló, hogy a fideszben megvannak a halállisták. Május 31-én az új miniszter egyszerűen közli a személyzeti vezetővel, hogy az új törvény szerint ezektől kell megválni.

A listákat nyilván nem szakmai alapon állították össze, egyéni sérelmek jelentősen meghatározzák azokat.

Így nem lehet az emberekkel bánni. És milyen érdekes, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány is ütötte-vágta a minisztériumi hivatalnokokat, nem bízott bennük, sorra vonta meg a juttatásokat. Emiatt aztán sokan kiábrándulva, de reményekkel várták az új kormányt. Hát most itt a pofon.

És még valami: senki ne higgye azt, hogy a magyar dolgozók tömegei egy könnycseppet is hullatnak a köztisztviselőkért. Ki van ez találva. Egy őrült, gonosz elme játéka.

venyigeszú 2010.05.26. 16:47:36

Én is sorstárs vagyok, de szerintem várjunk még egy kicsit a nyafogással.
süti beállítások módosítása